A mai napon sétát teszünk a Monarchia idején kedvelt nyaralóváros, Herkulesfürdő központjában. Ezt követően a Bánságon átutazva érjük el Temesvárt. Városnézés a többnemzetiségű városban, mely a Trianon előtt Dél-Magyarország legjelentősebb települése volt. Jelenleg, a több mint 300 000 fős lélekszámával Románia 3. legnépesebb városa. Sétánk elején a Mária Terézia-bástyát láthatjuk, majd a római katolikus székesegyházat, végül pedig a Szentháromság-szobrot. Az egykori Vármegyeházában most a Temesvári Szépművészeti Múzeum található. Továbbhaladva lefényképezhetjük a szerb, majd a római katolikus püspöki palotát, továbbá a szerb és a román ortodox székesegyházat, a Savoyai-házat, valamint a belvárosi zsinagógát. Temesvár magyar emlékei közé tartozik többek között Klapka György honvédtábornok szülőháza is. Tapasztalni fogjuk, milyen különleges város Temesvár, ugyanis a belvárosban több, szépen kialakított, látványos teret is megtekintünk. Szabadprogramra is lesz lehetőség a nap folyamán. Elhagyva a várost, Szeged érintésével utazunk Budapestre, ahová a tervezett érkezés 21 óra (+/-30 perc). Ezt követően mindenkit a felszállási helyére szállítunk.